Heizanstrich
Fűtés elektromos árammal
«»

Fűtés elektromos árammal

Valójában a villamosenergia-fűtés már régóta háttérbe szorult, hiszen a régi villanyradiátorok, az Egyesült Államok légkondicionáló rendszerei, Németországban az éjszakai hőtárolók és az ellenállással működő fűtőberendezések az új szövetségi államokban hihetetlen mennyiségű energiát fogyasztottak.

Ezekben a rendszerekben egy közös volt. Elektromos áramot használtak a közvetítő – mint olaj, víz vagy kő – felmelegítéséhez, majd ezt az energiát adták le a konvenciós fűtőrendszernek.

Itt két olyan hely van, ahol nagy a veszteség. Először is a többletenergia tárolásánál, amit egyszer hővé alakítottunk, azt nem lehet visszaalakítani árammá. Másodszor pedig a hőleadás, mint konvenciós hőleadás a levegőbe történik.

A legnagyobb különbség az infravörös alacsonyhőmérsékletű sugárfűtéshez képest, hogy ez a fűtés az elektromos energiát hővé alakítva közvetlenül a testre tevődik. Ezáltal a két veszteséges hely már nem is létezik. A sugarak energiája veszteség nélkül áthatol a levegőn, felmelegíti testét és a helyiség leghűvösebb pontjait.

 

A fogyasztás nem csak extrém alacsony a régi rendszerekhez képest, de ez a fűtési forma ami a fűtőfestéken alapul energiahatékonyságénak köszönhetően kivált minden eddigi rendszert.

 

Ha lehetősége adódik állítson elő saját villamos energiát és tegye magát függetlenné az energiaszolgáltatóktól.

 

Napjainkban már egyszerűen felszerelhető egy napkollektor a tetőre, amivel saját villamos energia termelhető.

 

Örömmel segítünk Önnek a rendszer költségeinek kiszámításában és a berendezés telepítésében.

Zöld áram

Zöld áram

Az elektromos áramot természetesen előbb elő kell állítani, hogy felhasználhassuk. Legjobb lenne, ha Ön saját magának elő tudná állítani a szükséges mennyiséget szél-, vagy napenergia segítségével.

Mindenesetre venni kell még áramot a konnektorokhoz is. Itt szeretnénk felhívni a figyelmét valamire: A villanyszámla csak minimálisan fog emelkedni, miközben a radiátorok egyszerűen eltűnnek. Így ön spórol.

 

Fontos tudni, hogy egy erőmű sokkal magasabb hatásfokon tud dolgozni, mint ahogyan azt Ön az otthonában tehetné.  Mindaddig, amíg szénégetés útján állítanak elő áramot az erőmű mindig erősebb lesz.

 

Amint az energia forradalom végbemegy, csodálatos világban fogunk élni, amire mindannyian vártunk, amiben a környezet melegítése már egyáltalán nem létezik.

Ehhez természetesen minden háztartásban alacsony hőmérsékletű sugárfűtésnek kéne lenni. Csatlakozzon Ön is. Most.

 

Carbon4 Heizsysteme GmbH:

Höllriegelskreuther Weg 3

82065 Baierbrunn

Tel.: +49 (0) 89 - 215 388 650

info@carbon-4.com

www.carbon-4.com

 


© 2024
Fenster schließen
Fűtés elektromos árammal